– Hatvanöt évvel ezelőtt, május 18-án hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH). Működéséről számos tanulmány, könyv jelent meg, de a rendszerváltást követően több mint huszonöt évvel még mindig kerülnek elő új adatok. Miért tartunk itt?

– A 20. századi, főleg az 1945 utáni időszak egyháztörténeti kutatása a többi történelmi korszakhoz képest kiemelkedő. Volt és van egy érdeklődő, elkötelezett történész csoport, amelynek tagjai személyes okokból, vagy érdeklődésükből eredően kutatják a múltat. Lénárd Ödön egészen korán, 1989 előtt megindította a kutatásokat. A szakmán belül is kimagasló az érdeklődés. Ez nemcsak a tudományos feltárással, hanem többek között a szenzáció keresésével és a botránykeltéssel is összefügg. Azt is látni kell, hogy más korokhoz képest arányaiban az egyházakra vonatkozó dokumentumokból sokkal több maradt fent ebből az időszakból. A pártállam ugyanis hatékony volt… Nyilván, még mindig nem tudunk eleget. Ezt az ÁEH példája is mutatja. Vannak időszakok, korszakok, amelyek még feltárásra várnak.

– Az ÁEH tevékenységéről milyen kutatások vannak?

– Szántó Konrád ferences szerzetes, vagy Balogh Margit, Szabó Csaba és Köbel Szilvia publikációi és doktori disszertációi e témában alapkutatásnak számítanak. Az ÁEH működését, tevékenységét bemutatják. Az én irányultságom a hivatal mindennapi működésére vonatkozik. Azt kutatom, hogy kik dolgoztak ott, hogyan működtek. Azon túl, hogy életrajzi szinten bemutatjuk az ÁEH munkatársait, éppen a reformáció emlékéve egy jó lehetőség arra, hogy megnézzük, hogy kik és hogyan léptek fel a protestáns felekezetekkel szemben. Mindig volt a hivatalon belül református és evangélikus egyházakat felügyelő szervezeti egység is. Azt szeretnénk majd feltárni, hogy ezeknek az egységeknek mi volt a pontos feladatuk, kik dolgoztak ott, és effektíve milyen információ jutott el hozzájuk az adott felekezettel kapcsolatban.

Soós Viktor Attila

– A korszak egyházi oldalról történő kutatása, az eredmények nyilvánosságra hozatala felekezetenként különböző. Úgy tűnik, hogy egyrészt a közelmúlt érintettsége, másrészt a kényes kérdések felvállalása még most is akadálya annak, hogy teljes képet kaphassunk a 20. század második felének egyházi oldaláról.

– Ez így van, de ha az 1945 utáni történelem bármelyik pontját nézzük, akkor végig kényes, problémás, nehezen megérthető esetekkel találkozunk. A magyar társadalom és az ebben élő egyházak szempontjából is a megújuláshoz az kell, hogy őszintén szembenézzünk azzal: mi történt velünk, keresztényekkel. Fontos lenne minél szélesebb körben feltárni, hogy milyen válaszokat adtunk egy kor kihívásaira, és ennek milyen, máig ható következményei vannak. Ehhez szükséges a szembenézés. Minden egyes korban – független attól, hogy milyen politikai berendezkedés van hatalmon – az egyház szerves része a társadalomnak. Részt vesz a közéletben, a politikában. A probléma akkor jelentkezik, ha egy egyházi személy a saját közösségét, egyházközségét, szerzetesrendjét elárulja és kiadja azokat az embereket, akikkel együtt tevékenykedik. Vannak olyanok, akik pénzért, karrierért, vagy más indokok miatt információkat adtak ki lelkész- és paptársaikról. Függetlenül attól, hogy ezt az állambiztonságnak vagy az ÁEH-nak tették, a lényeg ugyanaz: a pártállamnak szolgáltatták ki társaikat. Bár nem a történész dolga az ítélkezés, azt azonban mondhatom, hogy ez kifejezetten problémás és erkölcsi kérdéseket vet föl.

– Az elmúlt években is jelentek meg újabb és újabb listák, amelyek beépített emberek, ügynökök neveit hozták nyilvánosságra – a szenzációt keresve.

– Nem gondolom, hogy akár az ügynökökről, akár a pártállami emberekről egy lista elegendő lenne. A NEB által létrehozott Egyházüldözők oldalon ezért nem is csak a neveket tettük közzé, hanem az egyes életutakat is bemutattuk. Feldolgoztuk, hogy az ÁEH munkatársai mettől meddig, milyen pozíciókat töltöttek be. Az egy folyamat, hogy ezt a „csontvázat” megtöltsük hússal, ami azt jelenti – és nagyon fontos megvizsgálni –, hogy az egyes személyek kikkel mit tettek, milyen ügyekben jártak el.

– Az elkövetői oldalról nagyon kevesen beszélnek, miközben a személyes beszámolók, az oral history fontos oldala lehetne a korszak tanulmányozásának. Ebben a vonatkozásban a huszonnegyedik órában vagyunk…

– Lehet, hogy egy kicsit késésben vagyunk, mert sokan már nem élnek ebből az időszakból. Ugyanakkor, akik még élnek közülük – akár az áldozati, akár a végrehajtói oldalon álltak –, nagyon kevesen mernek beszélni. Bízunk abban, hogy a most megjelent dokumentumgyűjteményünk hozzájárul ahhoz, hogy az elkövetők szembesüljenek a tetteikkel és nagyobb hajlandóságot mutassanak a megszólalásra.

Az Állami Egyházügyi Hivatal volt székháza.

– A NEB által most közzétett lista esetében miért döntöttetek úgy, hogy az egyes személyekről csak a nevet és a betöltött tisztségeket mutatják be?

– Február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján hoztunk először nyilvánosságra egy több mint ötszáz hatalombirtokos életútjából álló kutatási anyagot. Ott is, és az azt követő időben is azt gondoljuk, hogy a NEB elsődleges feladatainak egyike, hogy a különböző szinteken feltárjuk: kik működtették a pártállami diktatúrát. A május 18-án megjelentett újabb iratanyag bemutatja, hogy kik léptek fel az egyházakkal szemben. Nem gondoltuk, hogy hosszú bevezetőt tegyünk az egyes életrajzok elé. Az volt a célunk, hogy egy-egy embernél a személyi azonosító adatain túl a tanulmányait, életútját tegyük nyilvánossá. A pártállami jellemzésektől, minősítésektől – amelyek sok esetben megvannak – igyekeztünk eltekinteni, mert azt gondoljuk, egy életrajzi bemutatónak egzakt adatokat kell tartalmaznia. Egy könyvben, tudományos vagy ismeretterjesztő munkában sokkal szélesebb körben lehet ilyet bemutatni. Ahol lehetett, ott megpróbáltuk nyomon követni, hogy a vizsgált időszak előtt és után – egészen napjainkig – milyen tisztségeket töltöttek be az egyes emberek. Az ÁEH munkatársai egy meghatározó hivatal munkatársai voltak, mai értelemben véve közszereplők. Innentől kezdve érthető, hogy be kell mutatni őket, meg kell ismertetni az életútjukat a korszak és a téma iránt érdeklődőkkel.

Péter Gábor szobájának mása a Terror Háza Múzeum kiállításán.

– A korszak értelmezéséről megoszlanak a vélemények. Vannak, akik nosztalgiával tekintenek vissza, mások egyből ítélkeznek. Elképzelhető, hogy kialakul egyszer egy társadalmi konszenzus?

– Különös magyar lélektan a szembenállás. Sajnos azt gondolom, hogy nem lesz ebben sem kompromisszum. Aki élt egy villában és kiköltöztették onnan, az áldozat, hiszen mást költöztettek be a házába. Egyik fél sem fogja szívesen a másikra hagyni az értékét. Nem kell azonban a háború utáni időre gondolnunk. Én óvatosan megkérdezném, hogy a pártállam ingatlanjaival mi lett? Elég csak belegondolni, hogy mennyi titkos lakása lehetett a belügynek! Ezeket bizonyos emberek 1989-ben fillérekért megkapták és utána többszörös áron értékesítették. Hány olyan ember van, aki nagyon komoly anyagi hasznot szerzett? Mindeközben a Szovjetunió gyarmatként nézett ránk és komoly mennyiségű ásványi kincsünket vitt el, lényegében ellenérték nélkül. Azok, akik érdekeltek voltak abban, hogy a Szovjetunió megtehesse ezt, azok sajnos mára nyilvánvaló, hogy nem fogják azt mondani, hogy hibáztak. Ők maguk közben mindebből a mai napig jól élnek. Ugyanakkor azzal, hogy valakit bebörtönöztek, internáltak és komoly megpróbáltatásokat szenvedett el, nem lehet vitatkozni. A két oldalt nem lehet kibékíteni, de az feladat, hogy bemutassuk, hogy milyen negatívumok és pozitívumok voltak.

– A NEB feladata a kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzése, a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása. Az eddig nyilvánosságra hozott anyagok mellett milyen további kutatásokat terveznek?

– Arra törekszünk, hogy feltárjuk és nyilvánossá tegyük azokat a területeket, amik a korabeli pártállami struktúrát megjelenítik. Folytatjuk az egyházüldözés feldolgozását is. Igyekszünk 1989-ig terjedően a belügyi munkatársak életútját rekonstruálni. Nagy Imre újratemetésének évfordulója alkalmával a vizsgálati eljárás során a börtönben tevékenykedő belügyi tisztek tevékenységét, életútját mutattuk be, de folyik a katonai, a gazdasági és az igazságügyi munkacsoportokban is a feltáró, feldolgozó munka, hogy az egyes területeknek kik voltak a meghatározó irányítói. Bízom abban, hogy hamarosan sor kerül arra, hogy a média területein dolgozók munkásságát is be tudjuk mutatni. Magam az ÁEH mellett a Külügyminisztérium tevékenységével foglalkozom. Ezen a területen is van feltárni való.